Hirtelen jött nemzeti ünnep

2018.10.10. | Mindennapok

Ma hirtelen jött nemzeti ünnep van/volt Kenyában. Október 10-e Kenya első elnökének, Moinak ( aki 1978 és 2002 között volt elnök) a szülinapja.

Régebben ez nemzeti ünnep volt, nagy nemzeti ünnep (Tom azt mondja, gyerek korában ilyenkor tejet kaptak a kormánytól ajándékba ? ), de aztán pár éve megszüntették és bevezették helyette a Hősök napján október 20-t.
Viszont ezt a változtatást – mármint, hogy a Moi-nap ne legyen többé nemzeti ünnep – valaki megtámadta a bíróságon, a bíróság pedig tegnapelőtt úgy döntött, hogy a Moi-napnak nemzeti ünnepnek kell lennie. Úgyhogy nemzeti ünnep lett megint. ?

Mondjuk, semmi felhajtás és szokásos ünnepség nem volt (nyilván, ha akartak volna, sem tudtak volna felkészülni rá), és az emberek egy részét sem érintette. Egyszerűen csak zárva voltak a hivatalok és a bankok, illetve – a gyerekek legnagyobb örömére – iskolai szünet is volt, de a boltok és sok vállalkozás ilyenkor is működik, sőt ilyenkor működik igazán, mondván, hogy az embereknek most van ideje vásárolni…

Happy Moi Day 10th October 2018

Archívum

Tetszik? Iratkozz fel!

Ha szeretnél rendszeresen értesítést kapni a legújabb bejegyzésekről és az aktuális hírekről, iratkozz fel hírlevelemre. 

Pin It on Pinterest

Share This