Túl vagyok a második magyarországi karanténom is (az első még tavaly novemberben volt, a második pénteken ért véget), úgyhogy ideje végre összefoglalni a karanténtapasztalataimat… A végén lesz majd egy kis londoni kitekintés is, ha már ott is végig ültem egy karantént, de az tényleg csak nyúlfarknyi, mert feleannyira sem érdekes, mint a magyar. 🙂
A novemberi első és a mostani második karantén között nem volt nagy különbség, ezért nem írom le külön-külön, hanem zanzásítva jön a lényeg.
Repülőtéri procedúra
A reptéren kicsit átvariálták a protokollt. Mindegy, hogy milyen géppel érkezel, mindenképpen busszal visznek a kapuhoz. (Olyannyira, hogy a novemberi Lufthansa járat például utashídhoz állt, de onnan nem az épületbe tereltek minket, hanem le, és be a buszba…)
A buszból egy folyosón keresztül egy nagy belső csarnokba visz az út, ahol már várnak a rendőrök. Nem lehet belépni a csarnokba anélkül, hogy le nem ellenőriztek volna. (Most előtte volt lázmérés is, ilyen novemberben még nem volt.) A rendőrök járattól függően megkérdezik, hogy honnan jöttél, majd adnak egy papírt, amit ki kell tölteni. (A papír maga most már (márciusban) valószínűleg változik attól függően, hogy karanténban akarod kivárni a 10 napot vagy csináltatsz 2 db PCR tesztet, de erre azért nem mernék megesküdni, mert én csak karanténos papírt kaptam.)
Ha kész vagy a kitöltéssel – ami nem egy nagy ördöngösség, mert csak pár alapadatot, a karanténcímet, telefonszámot és email címet kérnek be – , szóval, ha ezzel kész vagy, akkor beállítanak az egyik sorba. Nagyban múlik a gyorsaság azon, hogy melyik sorba kerültél, de nem te válogatsz, hanem irányítanak. Szóval, ha szerencséd van, gyorsan végzel, ha nincs, akkor nagggyon lassan. Nekem most nem volt szerencsém, úgyhogy elég sokáig álltam sorba. De legalább utána nem kellett a bőröndre várni. 😀
Az ablaknál ellenőrzik az útleveled, bepötyögik a papíron lévő adatokat a számítógépbe, a biztonság (vagy ellenőrzés?) kedvéért le is fotózzák a papírt, majd megkapod a határozatot (ami tulajdonképpen a papír, csak ráírják, hogy meddig tart a karantén, és le is pecsételik). Illetve itt kapsz egy nagy (A5 méretű) piros matricát is, amit majd otthon az ajtóra kell kiragasztani (és amit majd csak tiszta benzinnel lehet később lekaparni az ajtóról…). Mindezek birtokában mehetsz is a dolgodra. Mondjuk, nem árt, ha az útleveled is visszagyűjtöd, mert különben szegény rendőrnő rohangál utánad a reptéren, hogy visszaadja. Mármint, ha szerencséd van, és jó fej rendőrnőhöz kerülsz. (Ezúton is hálásan köszönöm a novemberi jófejséget!)
Hazajutás
A karantán következő kihívása a hazajutás. Ha emberi időben érkezel, akkor nem akkora kihívás, mert mehetsz bárhogy: autóval, vonattal, távolsági busszal. Lényeg, hogy a lehető legrövidebb időn belül haza kell érned. Erre mondjuk, olyan sok időt nem adnak… Novemberben még két faluval arrébb jártunk – pedig késlekedés nélkül indultunk és haladtunk -, amikor már hívtak az otthoni rendőrök, hogy hol vagyok… Mire hazaértünk, ott álltak a ház előtt. 🙂 (Igazándiból már előtte is ott álltak, csak akkor még nem tudtam…) Nem tudom, mit gondoltak. Lehet, hogy közben a sebességet is ellenőrizték? Ha túl gyorsan hazaértünk volna, kaptunk volna bírságot gyorshajtásért? 😀
Az igazi kihívás a hazajutásban viszont akkor kezdődik, amikor esti géppel érkezel. Este 7 órai leszállás mellett akkor sem lett volna esélyem hazaérni a kijárási tilalom előtt, ha a sor bent gyorsan halad. Így viszont 3/4 8 volt, mire egyáltalán el tudtunk indulni. Fél 10 is elmúlt mire hazaértünk. (És láss csodát, ilyen későn már a rendőrök sem vártak a ház előtt…) A trükkös az egészben az, hogy
- a karanténszabályok szerint késlekedés nélkül haza kell jutnod, azaz nem töltheted az éjszakát Budapesten ismerősöknél vagy pláne nem szállodában,
- a kijárási tilalom alatt te a hazajutás érdekében közlekedhetsz (ha megállítanak, akkor a beszállókártyával vagy repjeggyel igazolhatod a jogosságát), viszont segítő családtag nem.
Szóval mindenképpen haza kell jutnod még aznap, de nem jöhet érted családtag. 22-es csapdája. Azaz az egyetlen megoldás a privát transzfer (lánykori nevén taxi), ami még hozzádob pár tízezer forintot az utazási költségedhez (ami ugye Kenyából eleve nem olcsó). Nem mondom, hogy nem lehet kifizetni – ráadásul én kijárási tilalomtól függetlenül a novemberi hazaérkezésemkor és januárban Londonba menet (napközben) is privát transzfereztem, szóval egy szót sem szólhatok -, de hát azért mégiscsak milyen ez már, nem?
Karantén
A karantént nem kell nagyon sokat magyarázni: ülsz otthon, nem mehetsz sehová. 70 pluszos veszélyeztetett szülőkkel még a szobádból sem igen jössz ki. A szobád egyszerre háló, dolgozó, nappali és étkező. 🙂
A rendőrök mindkét alkalommal – novemberben és márciusban is – becsülettel jöttek naponta egyszer minden egyes nap. Egyszer sem jöttek be, beszélni sem igen beszéltem velük, de minden nap megálltak a ház előtt. Novemberben ugye már érkezéskor is vártak, és aztán néha telefonon is felhívtak (mármint amikor megérkeztek a ház elé), márciusban már szinte csak „lassítottak” a ház előtt. Mondjuk, ehhez nyilván kellett az is, hogy a szobám az utcára néz, és mivel mindig ott voltam, így mindig láttam, hogy megérkeztek. Ilyenkor csak integettem, és már mentek is tovább. Mondhatni, integető-viszonyba kerültem a helyi rendőrökkel. 😀
Londoni karantén
Végezetül ejtsünk néhány szót a londoni karanténról is. Bár feleannyira sem érdekes, mint a magyar… Nem álltam órákat sorban a határon emiatt, és a rendőrök sem jöttek egyszer sem… A hanyatló nyugat!
Januári érkezésemkor 10 napos karantén várt minden érkezőre. Ehhez még előtte online ki kellett tölteni egy adatlapot, ami a karanténkötelezettség adatai mellett a kontaktkutatáshoz szükséges infókat (ha esetleg a járaton volt fertőzött) is tartalmazza: járatinfó, ülésszám, személyes adatok (név, születési adatok, útlevél adatai, telefonszám, cím stb. Illetve értelemszerűen itt kell megadni azt a címet is, ahol a karantént tervezed tölteni. Plusz meg kellett adni még egy vészhelyzeti kapcsolattartót is, akit hívhatnak, ha a kontaktkutatás során valamiért nem vagy elérhető.
Ennek igazolását kellett felmutatni belépéskor egy embernek még az útlevél ellenőrzése előtt (de ha esetleg nem volt meg, akkor még ott is kitölthetted online a telefonodon). Ezzel a hatóságok közreműködése véget is ért. Senki nem nézte hová megyek, merre megyek, mit csinálok. Nem vártak rendőrök, amikor odaértem és utána sem jött egyszer sem sem rendőr, se senki ellenőrizni. Még csak fel sem hívtak.
Úgy hallottam, hogy a pozitív eseteknél ennél egy fokkal komolyabb a dolog (telefonálnak többször is az ottani egészségügyi rendszertől, felmérik, hogy kivel találkoztál, és megígértetik veled (igen, jól olvasod, meg kell ígérned, de senki nem megy ki ellenőrizni), hogy otthon maradsz és 10 napig nem fogsz elmászkálni. De a beutazókkal senki sem törődött. Legalábbis akkor – január elején – még. Nem sokkal később – a magas esetszámok miatt – szigorodott a rendszer. Nem tudom, pontosan mi (volt) az új eljárás, de azt nehezen bírom elképzelni, hogy a rendőrök mindennap házhoz mennek ellenőrizni… 😀
(Nyilván ott sem tökéletes a rendszer, de azért egy pár fokkal mindenképpen hatékonyabb.)