Már megint sikerült kicsit eltűnnöm, és adós maradtam azzal is, hogy miért nem fogunk a bébi papayákból enni…
Utóbbira lehetne az a válasz, hogy “mert a majmok leeszik előlünk”, ami egyébként várhatóan így is lenne, de elsősorban nem ez az oka. Az történt, hogy elköltöztünk.
Mondhatni kissé sietve távoztunk. Olyannyira, hogy szerdán reggel még nem tudtuk, hogy hová költözünk (sőt még délben sem igazán), csütörtök délután viszont már itt is voltunk az új helyen. ?
A sietség oka leginkább az ottani tulaj volt. Már mi magunk is terveztük a költözést (aki követi a blogot, az tudja, hogy volt “pár” probléma a házzal), de igazándiból mi csak jövő év elejére vagy tavasz környékére terveztük. Ehhez képest szólt a tulaj, hogy a fia be akar költözni a házba, keressünk magunknak új lakhatást. Mindez még július közepén (mielőtt indultam Magyarországra) történt, akkor meg is állapodtunk, hogy november 1-től kell kiköltöznünk. Az elmúlt pár hónapban nem is foglalkoztunk a kérdéssel, gondoltuk, majd ha visszaérek.
Ehhez képest szerdán megérkeztünk Nairobiból, csütörtökön már hívott az ügynök, hogy hívta a tulaj, hogy mégis mikor tervezzük a kiköltözést. Mondtuk, hogy már keresünk. (Mondjuk, tényleg beszéltünk már addigra egy másik ügynökkel is, szóval mondhatni, már kerestünk. ? ) Jó. Ezzel így – gondoltuk – le is rendeztük. Erre két nap múlva hív megint, hogy most már jó lenne, ha mennénk, mert már nagyon kell a ház a tulaj fiának, és egyfolytában hívogatja. (Még mindig csak szeptember vége volt, elvileg több, mint egy hónapunk volt az előzetesen megbeszélt időpontig…) Ettől kezdve naponta háromszor hívogattak, már tényleg tök zaklatás jellege kezdett lenni a dolognak…
Mivel hivatalos – papír alapú – felmondást egyáltalán nem küldtek, én elgondolkodtam azon, hogy befeszülünk, de Tom nem az típus, úgyhogy ő inkább nekiállt rohamtempóban lakást keresni. Délelőtt körbejárt valami ügynökkel, előzsűrizte a lakásokat, aztán, amiről azt gondolta, hogy jó lehet nekem is, oda visszamentünk délután, illetve útközben ide-oda benéztünk, hátha van kiadó lakás. Így megnéztünk kb. 10 lakást, de már közeledett az 5-e (ameddig, ha kiköltözünk, akkor nem kell fizetni), és kezdtünk körbe-körbejárni (ugyanazokat a lakásokat mutogatták az ügynökök – itt elég más a rendszer, majd egyszer lehet, erről írok külön is), plusz Tom már nagyon unta, hogy állandóan hívogatja a tulaj (helyett az ügynök), úgyhogy kb. ultimátumot kaptam. Mellettünk (3 házzal arrébb) pont kiadóvá vált egy nagyon hasonló, de kissé jobban karbantartott ház vagy volt egy új építésű első emeleti lakás, ami Tomnak nagyon tetszett. Nagyjából ebből a kettőből választhattam. Illetve volt még egy harmadik is, egy szintén első emeleti társasházi lakás is, amit ki is választottunk, de akkor kiderült, hogy eladó és nem kiadó. (Nem, nem mi értettük félre, tényleg kiadóként hozta az ügynök az eladó lakást… ) A szomszédos házat Tom nagyon szerette volna, és lettek is volna előnyei, de a mienkéhez képest nagyon mini konyhája volt, ami nekem nem tetszett, mert engem nagyon nyomaszt, ha a konyhában nincs tér. Azt viszont tudtam, hogy Tom nem lesz hajlandó még lakásokat nézegetni és fogadni a tulaj (helyett ügynök) hívását, úgyhogy végül az új építésű társasház első emeleti lakása mellett döntöttünk. (Mondjuk, itt is volt némi kavarás, de végül, azért megkaptuk.)
Úgyhogy amíg Tom szerda délután intézte a papírokat, én már kezdtem csomagolni. Csütörtökön délre jöttek a költöztetők, de amikor megjöttek én még a konyhát pakoltam össze. A végén már mindent dobáltunk összevissza bármibe, ami a kezünk ügyébe került. Még szerencse, hogy mindent hozni kellett, mert különben a fele tuti, ottmaradt volna… ?
Kicsomagolni már nem sikerült ilyen gyorsan, kb. két hétbe telt, mire minden a helyére került. De most már nagyjából berendezkedtünk. Egyelőre élvezzük az új lakást, a gekkó- és beázásmentes övezetet, a nagy nappalit és nagy konyhát, a szép, új beépített bútorokat és a nagy világosságot. (Itt nagy ablakok és nagy erkélyajtó van, úgyhogy – a házhoz képest – hatalmas a világosság. A hálónkba még rendszeresen bemegyek, hogy lekapcsoljam a villanyt, pedig nincs is felkapcsolva… ? )
Blogolási szempontból viszont valószínűleg unalmasabb lesz az élet, mert sem gekkók, sem majmok, sem egyéb állatok nincsenek. Kivéve a legyeket, a szúnyogokat és a muslincákat (amik három másodperc alatt megjelennek, ha elöl marad pl. a “papaya-pucolék” vagy a kiürült joghurtos pohár), de azok ugye nem annyira érdekesek… ?