Megérkeztünk Mombasába

2018.09.27. | Mindennapok

Megérkeztünk Mombasába. Még tegnap este, csak már túl késő volt – köszönhetően a dugónak, amibe sikerült belekeverednünk már itt a városban.
Amúgy viszonylag eseménytelen utunk volt. Kivéve, hogy láttunk két zebrát, ami azért még itt sem mindennapos. Mármint, hogy a főút mellett ácsingózzanak a zebrák. Néha előfordul, de azért nem olyan gyakoriak a zebrák, mint például a szarvasmarha. Bár júliusban – amikor Nairobi felé mentünk – sok zebrát láttunk és vagy 8-10 zsiráfot is, a buszozás közbeni “szafarizás” ezzel együtt sem mindennapos “kaland”. Van egy hely, ahol mindig vannak páviánok az út mellett (most rengetegen voltak), de más vadállatot általában nem szoktunk látni.

Mombasa szakadó esővel várt minket. Állítólag egész nap, szinte megszakítás nélkül esett. Simán lehet, mert óriási tócsák, és lábszárközépig érő vizek voltak mindenfelé. Mára még a tegnapinál is több esőt mondott, de aztán végül egész idáig nem esett, most (este 8 után) kezdett el esni. Most viszont szakad rendesen. Lehet, hogy bepótolja a lemaradást. ?

Valószínűleg a tegnapi nagy esőnek köszönhetően reggel áramszünetre ébredtünk, ami aztán nagyjából délutánig kitartott. Annyira nem hiányzott az áram, mert leginkább pakoltunk, és takarítottunk (főleg, szekrényeket és polcokat). Este aztán megint volt egy kisebb – kb. egy órás – áramszünet, pont vacsora időben, úgyhogy romantikus vacsoráztunk is ma. ?

Szóval Mombasa hozza a formáját, mindent megtett azért, hogy gyorsan visszailleszkedjek a kenyai hétköznapokba… ?

Archívum

Tetszik? Iratkozz fel!

Ha szeretnél rendszeresen értesítést kapni a legújabb bejegyzésekről és az aktuális hírekről, iratkozz fel hírlevelemre. 

Pin It on Pinterest

Share This