Két napra “átugrottunk” Nairobiba. Nem túl hatékony, mert két napot utazunk (busszal, de vonattal sem lenne sokkal kevesebb), hogy két napot itt legyünk.
Kicsit túl nagyra nőtt ez az ország, és ahhoz képest nem túl fejlett az infrastruktúra… Mondjuk, ezt a majdnem 500 km-t egy normális autópályán egy megállóval max. 6 óra alatt busszal is meg kéne tudni tenni, nem? Ehhez képest jöttünk vagy 10 órát. Az út se valami hiper-szuper (szinte végig 1+1 sávos) és tele van kamionokkal. ?
Amúgy ügyintézni jöttünk, és ha már, akkor összekötöttük a kellemeset a hasznossal, és részt vettünk a nagyköveti rezidencián megrendezett október 23-i ünnepségen is. Ez egy fajta hagyomány, minden évben van egy fogadás október 23-a kapcsán, ahová a diplomáciai képviselők, kenyai fontos emberek és mindenféle üzletemberek mellett a Kenyában élő magyarokat is megszokták hívni. (Ilyen szempontból – meg amúgy is – nagyon korrekt az itteni magyar képviselet, szerveznek mindenféle programokat, csak sajnos mindig Nairobiban, ami nekünk kicsit messze van… )
Nekem nem annyira stílusom ez a fajta esemény (amíg dolgoztam sem bírtam az ismeretlenekkel bájcsevegős fogadásokat, koktélpartikat és konferenciákat), de Tom szereti, mert lehet ismerkedni, beszélgetni, finom a kaja és a bor. (Na, nem mintha nagy ivó lenne, kb. csak ilyenkor iszik bort. ? )
És egyébként tényleg az idén már találkoztunk olyannal, akivel tavaly ugyanitt ismerkedtünk meg. Mondjuk, Tom ilyen szempontból előnyben van, mert ő emlékszik is az arcokra, akikkel tavaly beszélgettünk. Nekem annyira rossz az arcmemóriám (főleg, ha kenyaiakról van szó), hogy én azt sem ismertem meg, akivel már egyébként máskor is, szűkebb körben is találkoztam (ráadásul nem is kenyai, hanem mzungu volt ). Én ilyen szempontból reménytelen eset vagyok, és attól tartok, hogy ha 10 évig járnánk ugyanazokkal az emberekkel erre a rendezvényre, nekem még akkor is ismeretlenekkel való jópofizás lenne minden évben. Sőt egy fokkal talán még cikibb is, mert mások már megismernének engem, én viszont nem őket.
Egyébként tényleg lehet néha érdekes vagy jópofa emberekkel találkozni itt. Volt például egy kedves idős házaspár, akik 45 éve élnek Kenyában. A férj eredetileg magyar, részt vett az 56-os forradalomban is, ami után Angliába emigrált, majd onnan jött Kenyába. Itt ismerkedett meg a feleséggel, aki mzungu (talán angol), de Kenyában született és nagyjából itt is élt egész életében. Nyolcvan év körüliek voltak, de látszott rajtuk, hogy ők egymás élete párja… Cukik voltak.
Vagy pl. beszélgettünk a thaiföldi nagykövettel és a feleségével. Őket nem mindig értettük (a kenyai angol sem egy egyszerű, de azt legalább már megszoktuk), és szerintem ők se minket, de mindig kölcsönösen lelkesen mosolyogtunk… ?
Találkoztunk egy (volt) kenyai diákkal is, aki Magyarországon volt ösztöndíjjal, két év után most ért vissza Kenyába. (Évek óta minden évben 100 kenyai diák kap(hat) ösztöndíjat és mehet Magyarországra tanulni mindenféle egyetemekre…) Ő például Gödöllőre járt, és nagyon élvezte a Magyarországon töltött időt…
Összességében egész jól szórakoztunk. Valahogy az összes fenntartásom ellenére, végül mindig jól szórakozunk ezeken a fogadásokon. Gondolom, ezért is van az, hogy amikor tehetjük és tudjuk úgy szervezni, jövünk. És ki tudja, jövőre már lehet, hogy a mostani új beszélgető partnereinket is ismerősként üdvözölhetjük újra… Mármint, ha Tom emlékszik majd rájuk, mert én majdnem biztos, hogy nem fogok… ?