Kenyai cserebogár

Az alábbi történetet eredetileg gyerekszájnak gondoltam (amivel még tartozom ugye…), mert bennem valahogy nagyon a gyerekekhez kötődően maradt meg. De most, hogy előbányásztam a régi blogomról (ahol páran már valószínűleg, olvastátok) és kicsit leporoltam, kiderült, hogy még sem az. Azért megosztom, mert szerintem vicces volt.

 

Elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy Kenyában kb. mindenhol van csótány. De nemcsak hogy mindenhol, hanem mindenféle csótány is van, az egészen aprótól a hatalmasig. A faluban – mindenféle egyéb rovar társaságában – különösen sok van belőlük. Ezekről tudnék egészen rémisztő sztorikat is mesélni, de ez nem egy horror blog, úgyhogy inkább hagyjuk.

 

Szóval, egyszer a faluban voltunk. Még valamikor az elején, nem sokkal Kenyába költözésem után…

A nappaliként funkcionáló szobában ültünk éppen, amikor megláttunk egy nagy bogarat araszolni a padlón. Tom azonnal akcióba lendült, hogy likvidálja, de én – a nagy környezet- és természetvédő – mondtam nekik, hogy ne bántsa ezt a szegény cserebogarat, nem árt senkinek. Viszont amíg elfordultam, hogy keressek valamit, amivel ki tudjuk tessékelni, a bogár eltűnt. Tom szerint „elszaladt”. Őszintén szólva, én ezt nehezen tudtam elképzelni, mert a cserebogarak nem szaladgálnak csak úgy…

 

Bár én meg voltam róla győződve, hogy ez valami afrikai cserebogár, kiderült, hogy csótány (!). Egy hatalmas amerikai csótány. Mondjuk, azon a ponton már lehetett volna gyanús a dolog, hogy a gyerekek – amikor Tomnak mondtam, hogy ne bántsa – kicsit furán néztek rám… Van a gyerekeknek néha egy olyan „bolond ez a mzungu” nézésük… Na, pont azzal néztek most is

 

Szóval kiderült, hogy ez egy csótány, ami nemcsak hatalmas, hanem repül is. Gyorsan repül. A legrosszabb kombináció csótány esetében. A hatalmas bogár egyik pillanatban még itt, a másikban pedig már a hajadban… Én a csótányokat kollégista korom óta utálom, a repülő csótányoktól pedig egyenesen kiráz a hideg… 

 

Ennyire azért még én sem vagyok állatvédő. Amint rájöttem, hogy mivel állunk szemben, azonnal meg is változott a véleményem a „tartsuk életben szegény bogarat” kérdésben. Mondtam a gyerekeknek, hogy aki látja, nyugodtan csapja le. De ettől olyan nagyon senki nem kezdte el törni magát, úgyhogy taktikát váltottam. (Totál be voltam ugyanis tojva, hogy rám repül…) Bedobtam, hogy kap 5 shillinget (kb. 15 Ft-ot) az, aki likvidálja az óriás csótányt. (Tudom, hogy nem szép dolog pénzzel motiválni a gyerekeket, de hirtelen nem jutott jobb az eszembe…)

 

Mondanom sem kell, hogy a két fiú azonnal átvedlettek csótányvadásszá, és mindenhol csótányt kezdtek el keresni…de olyan szinten, hogy felvették a fejlámpát (ami mondjuk, csótány nélkül is nagy kedvencük), és bemásztak a szófa alá. Felforgattak mindent, ami a padlón volt, sőt még a szekrényeket is kinyitogatták… Ilyen lelkesen még életükben nem kerestek csótányt szerintem.  Végül a kisebbik megtalálta, úgyhogy örökre búcsút mondtunk csótány barátunknak, a Kicsi pedig megkapta megérdemelt 5 shillingjét.

Hát, így jártunk a kenyai cserebogárral.

 

——————————

 

Azóta egyébként már jobban megszoktam ezt a csótány-dolgot én is (már amennyire ezt meg lehet szokni…). De azért néha még most is frászt kapok tőlük. Szerencsére nálunk ritkán bukkannak fel (főleg a 4. emeleten), de hiába az állandó takarítás, a csótány elleni szer, a levendulaolaj (még ez bizonyult a leghatékonyabbnak), néha még itt is előfordulnak. Valószínűleg a szomszédoktól jönnek. Rajtunk kívül nyilván senki sem folytat ádáz küzdelmet ellenük…

 

Amennyire én tapasztaltam ugyanis, a kenyaiakat nem igazán zavarják a csótányok. Kb. úgy vannak vele, mint a léggyel. Idegesítő, de az élet része. Tom se csinál belőle nagy ügyet, és nem is érti, hogy én miért sikítozok néha a konyha közepén…  A gyerekek – akik egyébként a faluban sokkal inkább hozzászokhattak volna – többet problémáznak rajta… De így legalább a csótányokra – és a hangyákra, amelyek minden morzsára csapatostul vetik rá magukat a 4. emeleten is – hivatkozva a takarításra is rá lehet venni őket…

 

(Tudom ám, hogy a képen ez se nem cserebogár, se nem csótány, de ez legalább cuki. )