Elköltözött a szomszéd. Mármint az egyik a három közül, de én gyakorlatilag csak őt ismertem.
Tom ismeri az összeset, szokott is velük beszélgetni, de én csak ezzel az eggyel szoktam néha pár szót váltani. Mondjuk, mindig csak a sövényen át, úgyhogy a múltkor az úton majdnem el is mentem mellette. Ha nincs velem Tom és nem szólnak egymáshoz (és a hangjáról nem ismerem meg), akkor tuti, hogy nem ismertem volna meg. ?
Ennek ellenére nekem ő volt ‘a szomszéd”. Mivel az ajtóink egy oldalra nyíltak, így tudtuk, mikor jön-megy, és mindig váltottunk pár szót, ha éppen mindketten kint voltunk. Mindig kedves volt, és ami a fő, nagyon csendes is.
Korábban a férjével élt itt, de a pasi kb. egy éve lelépett, és mivel a gyerekek kollégisták, így egyedül maradt. Előtte sem volt velük gond, azóta viszont alig lehetett észrevenni, hogy van szomszéd. Kivéve, hogy este égette a villanyt, ami pont a hálószobánkba világított be, illetve reggel, mert mindig korán ment dolgozni, és elég zajosan zárta az ajtót, hétvégén pedig ott énekelgetett az ablakunk alatt. (Kész szerencse, hogy nem volt rossz hangja. ? )
Ez itt Kenyában kifejezetten csendes, jó szomszédnak számít. Itt inkább a másik szomszédunk, a tipikus, aki egyfolytában bárokban lóg, és így nappal csak teljes hangerőn tud tévét nézni vagy zenét hallgatni. Nagyon zavaró tud lenni, de itt valamiért szokás a túlzott hangerő (templomban, matatuban, lakásokban, bárokban, sőt a tévét is olyan hangosan nézi mindenki, mintha süket lenne…).
Pont most ajánlgatott az ingatlanügynökünk egy másik házat, ami nagyon szuper, pont jó lenne nekünk (szerinte), csak “kicsit hangosak a szomszédok”. Itt a “kicsit hangos” olyan kb. mintha otthon egy mindennap nyitva tartó disco (olyan van még egyáltalán?) mellé költözne az ember, úgyhogy mondtuk neki, hogy köszönjük, ezt most inkább kihagynánk. ? Na, nem mintha amúgy most nagyon aktuális lenne a költözés…